Sziasztok! Utólag is boldog karácsonyt és boldog új évet! Pusza!
Hallod az ezer csengőszót? Karácsony van a városban. Már, akinek. Valóság-ellenőrként az év 365 napján nyitva vagyunk. Kivételesen 9-ig vagyunk nyitva, de rájöttem a kollégákkal, hogy ezeknek nincs ma életük. Az a feladatunk, hogy az ügyfelek által tapasztalt valóság hitelességét ellenőrizzük. Ez magában foglalja a valóság-szimulációk ellenőrzését, a hamis emlékek kiszűrését és a valóság-torzítások kijavítását. Fasza, nem?
Ma valamiért megrohamoztak minket, és nem sok hiányzott, hogy sírjak. Kollégák is megborultak már. Sírva nevetés volt és fáradtság. Ez még a Szenteste volt. Megmondom őszintén, semmire nem emlékszem, mi történt, csak, amikor az öltözőbe mentünk a kollégákkal, és elolvastuk a munkahelyi Messenger csoportot.
Yakim: Я ударил руку, которая съела мою еду. (Megütöm, aki megzabálta a kajámat.)
Terciusz: Tiéd volt az Algás Automata péksüti?
Fabio 😆 reakcióval válaszolt az üzenetre.
Yakim: Нет. (Nem.)
Mindegy.
Terciusz: Ha azt kerested, a fiókos szekrénybe raktam mindent. 🙃
Fabio 👍 reakcióval válaszolt az üzenetre.
Karola ❤️ reakcióval válaszolt az üzenetre.
Ezen vinnyogtunk négyen az öltözőben. Eva azt mondta, mielőtt kiderült az igazság, hova került a péksüti, hogy: „A kaja az kaja.” Fabio meg azt mondta, hogy dolgoznia kéne, és nem zabálnia. Igaza van.
Karácsony első napján szintén tömeg volt, de zárás előtt 2 órával lecsillapodott, és nem akartak jönni. A legviccesebb dolog az volt, mikor İsmetnek egyik ügyfél adott neki random egy doboz cigit, és volt nála egy kisbaba, aki végig sírta. Utána kiröhögte a faszba.
Karácsony után is jöttek ezek a bolondok, ott semmi anomália nem volt. Csak kiabáltam az ügyfelekkel.
***
Áthívtam Adriját karácsony második napján a családi karácsonyunkra. Valami van az ősökkel, és nem akar velük lenni. Mamámmal való beszélgetés az valami csoda volt:
– Csókolom, mama, holnap hányra menjünk? – kérdeztem.
– Hát figyelj, gyertek, amikor akartok. Én nagyon túlhajtottam magam – mondta sóhajtva. – Remélem, én ezt jövőre már nem élem meg. Ha három nap alatt négy órát aludtam, akkor sokat mondok, és állítom neked, hogy főzés közben volt egy kisebb infarktusom! – itt már átváltott siránkozó hangnemben. – Abban reménykedtem, hogy összeesek, és kész!
Végül kiderült, hogy 13 órára vár minket.
Mikor átmentünk, ott volt az egész család. Anyám, műfaterom, mama, unokatesók, nővéreim és Adrija velem jött. Az este odáig fajult, hogy Enikő unokatesómmal kitaláltuk, hogy előadjuk a Coco Jamboo című dalt. Leírom az állapotot, ki, hogy reagált erre:
Műfaterom az teljesen letargiába került ettől. Mamám fejében valószínűleg az járhatott: „Vajon ők a mieink?”. Zsuzsi nővérem nem is minket figyelt. Adrija vibeolt, ahogy éneklünk. Anyám meg valahogy büszke volt ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése