Beültem egy kávézóba, és miután kikértem a robotoktól a rendelésemet, lecsücsültem. Elővettem a füzetemet és a tollamat, hogy elkezdjek gondolkodni a legújabb albumom dalszövegein. Az egész szituáció fura lehet nektek. Adrija mindig azt mondja, hogy én csak szeretnék rocksztár lenni. Lett egy debütáló albumom, azóta nem sok dolog történt, mert a legtöbb ötletem halva született, vagy már túl öreg ehhez a korhoz. Tehát leültem gondolkodni. Egy kávézóban. Pedig lehet, a kocsma jobb ötlet lett volna. Felírtam az első három szót, ami eszembe jutott: túrautak, ruhásszekrény és Touareg. Azzal a lendülettel ki is satíroztam, mert semmi nem jutott eszembe. Nem sokkal később elkezdett hangosan köhögni egy idős bácsi, aki nagyapám lehetne, és rögtön elhallgatott mindenki. Abbahagyta, és ment tovább az élet. A hírekben bemondták, hogy a Panama-csatornánál olyan aszály van, hogy még mindig szigorítanak, erre valaki boldogan röhögött rajta. Erről eszembe jutott, hogy kéne egy dal, ami elgondolkodtatja az embert, kik lesznek a lapát mögött. Vagy egy olyan album téma, ami a saját szenvedéseimről szólna, és Kálváriának nevezném el. Az zökkentett ki a gondolataimból, hogy bejöttek korpósok inni az Armanijukban.
Telefonon jött egy Insta-értesítés. Adrija volt az. Sztoriba kirakta, hogy bulizik. Sok nulla között táncolgatott, mintha az ördög bújt volna belé. Nulla közöm van, hogy mit csinál. Mit érdekel engem már?
Felidegesítettem magam, és kimentem a kávézóból. Jobb is, mert megszólalt a VALMAR-tól az a dal, amiben azt éneklik: “Hideg a víz és éget a nap”. Rájöttem, be kéne mennem a dohányboltba, de ránéztem a számlámra, és alig volt pénzem, hogy élve maradjak. Hazafelé egy pakisztáni – remélem, az volt, vagyis, úgy remélem, tényleg az a származása, és nem rasszizmusból mondtam, mert barna bőrű – elkezdett verni egy csövest, hát rögtön gyorsabban lépdeltem haza. A lépcsőházban egy Kis Grofó számra ünnepeltek, és közben az aktuális csajom is hívott, de kinyomtam. Féltem, megtudta, hogy tegnap a húgával kokóztam.
Szerintem a pokolban voltam, de ha akartam, a menny is lehetett volna. Rájöttem, akkor lehetnék a mennybe, ha elbeszélgetek újra Adrijával.
Megbeszéltük az időpontot, és aznap estére, és előtte be kellett mennem a dohányboltba, és kértem egy Austin Redet. Most, akik ismerik a történetünket, biztos elgondolkodtak, hogy mi tart még mindig minket össze. Nem a keresztfiunk.
Az igazság, hogy nekem a tekintete az tiszta ópiát, és ha vele voltam, úgy éreztem magam, mint Góliát, aztán a feneke olyan friss, hogy fóliát is lehetne róla lehúzni. Nem is akartam erre gondolni most. Az egyetlen hibája, hogy a személyisége úgy szakadt át, mint a Filatorigát. Kicsit kattós.
Jött közben egy értesítés, hogy lépjünk fel egy random kocsmában. Nem szeretem a pénzt, de eskü, mégis érzem ennek a szagát. Egyre nagyobb volt a basszus, egyre nagyobb vagyok. Legalábbis ezt gondoltam, amikor felkéréseket kaptunk, és nem nekem kellett kuncsorogni.
Azt várom már, hogy bevonuljak, mint Jézus Jerikóba, aztán méregdrága whiskey-ket iszok, mellé még egy doboz cherry coke, mert már egy ideje tiszta voltam, és a whiskey nem nekem kell. Meg persze, hogy egy ikonként tiszteljenek. Bár a nők idegesítettek, akik a fiúkhoz jártak be, mert az exükről panaszkodtak, akik habi Jason Momoák.
Közben megérkezett a haverom, aki elvisz a motelba.
Random elkezdtünk beszélgetni a mai fiatalokról. Ez kicsit vicces, mert három-négy évvel alattunk lévő korosztályról volt szó.
– Ez azért az éjszakába…Az a baj, hogy a szülők nem készítik fel a gyerekeket – kezdtem el.
– Figyelj, lehet, hogy egyébként az is egy megoldás, hogy egyszer el kell vinni a gyereket, és úgy bebaszatni, hogy soha többet ne igyon! – vázolta fel a remek tervét a haverom.
– Nem tudom, ez módszertanilag milyen lenne.
– Én se tudom, mi lenne a jó megoldás… Ez az a motel? – kiáltott fel a haverom.
– Igen, igen, itt balra be tudsz fordulni?
Kiszálltam a kocsiból, és a motel felé kezdtem el lépegetni. A parkolóban már fekete autók álltak, biztosra veszem, kurva sok titokkal. Ez Budapest külvárosában volt. Itt mindenféle ember megtalálhattál. Hazug politikusok, irodalmi körök. Itt mindegy, mi dübörög, de most én jövök a soron.
A szobák mellett sétáltam. Eszembe jutott, hogy régebben itt bujkáltam. Volt, hogy meghívtak premierekre, ahol fotózták az arcomat, és idemenekültem utánuk. Már nem baszok velük, kibaszott verebek.
Az ajtó előtt álltam, és fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Nagy nehezen kopogtattam. Szinte hallottam, hogy rohant az ajtóhoz, hogy kinyissa. Kinyitotta. Mondani akart valamit, de nem mondott semmit, csak beengedett.
– Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy igent mondasz – kezdtem el, miközben szétnéztem a szobában, és leültem az egyik ágyra.
Adrija most sem szólt semmit, csak becsukta az ajtót. Elém sétált.
– Nem leszek itt sokáig – kezdte el. – Szerintem engedjük el ezt – suttogta.
– Biztos, hogy nem – vágtam rá. – Én nem tudom elengedni, és tudom jól, hogy te sem.
– Csaba, valljuk be, csak te nem! Én próbálkoztam, de tényleg, de te… – nem fejezte be, hanem leült egy székre, és arcát a kezébe temette.
– De te? – kérdeztem rá pár perccel később.
– Nem is nagyon próbálkoztál. Azt várod, mikor megyek vissza hozzád, és közben más lányokkal próbálsz féltékennyé tenni. – Nem volt mérges, inkább csalódott.
– Legalább jók voltak hozzád? – kérdeztem.
– Nem. Az egyik nem tudta tiszteletben tartani a határaimat, a másiknak csettintésre kellett volna ott lennem, az utolsó pedig nincs túl az exén – röhögtem rajta. – Mi van?
– Kezdek egy mintát felfedezni az első szívtörésedből, amiből én szedtelek fel. Talán így kellett lennie.
– Egy kapcsolatnak kurva nagy a terhe.
– Aha, persze – mondtam unottan.
– Én sose felejtem el az irántad érzett szerelmet, de el kell fogadnod, hogy vége van – mondta Adrija, ezután felállt, arcon puszilt, és kiment.
Kifelé menet megsimogattam még a vizslát. Egy apuka a nagyobbiknak sikeres pótvizsgát kívánt a motel előtt, utána megbeszélték a volt feleségével, hogy a kisebbiket a hétvégére hova vigyék át. A másik oldalt Mr. Bankigazgató mesélte el az asztalnál, hogy mi a kamat elve. Rájöttem, nem akarok hazamenni, főleg a saját lakásomba. Nem tudtam mitévő legyek. Tudjátok mit? Szarok az egészre, visszamentem a motelbe.
Motelben töltöttem az éjszakát, és hát alapból romokban volt az életem, szóval gondoltam, anyához megyek, hogy rendbe rakjon. Mindig is egy gyakorlott gyarló ember voltam. A néhai apámtól örököltem a különleges egómat. Őnála is estek a gyönyörű testek, mint ahogy nálam. Annyi különbséggel, hogy voltak nálam közte aranyásók, és valami felesleg is volt rajtuk, és hashtagrácsokkal éltek. Azt hittem, még nappal van, mikor elindultam, de hamar beesteledett, és most szívem szerint visszapörgettem volna az órát, hogy anya ne legyen ideges, amiért este toppanok be.
Adrijának igaza volt, hogy próbáltam féltékennyé tenni, mert volt egy nő, akinek vettem Fendi táskát. Természetesen nem érdekelte. Közben az járt a fejemben, hogy mennyire melege lenne ezen a helyen Isten fiának, mert még mindig a pokolban éreztem magam, és nem sikerült mennyet csinálnom.
Anyáról annyit érdemes tudni, hogy utálta az egész életemet, amit csináltam. Zenélek, prostikkal voltam, elvállaltam, hogy a tesóm fiának a keresztapja leszek, miközben Adrija a nőm volt. Sokáig tudnám sorolni. Sose voltunk rosszban, mert mindig megbocsátotta a bűneimet. Gyóntatófülke volt nekem, de nagyon sokszor újrakezdtem az életemet miatta, hogy boldog legyen.
Közben megérkeztem a lakás elé, és éreztem, ahogy száz kurva bűnnel hazamentem anyámhoz. Mégis szorított magához. Az ördög a vállamon mindent talánozott. Talán jó, talán rossz volt.
Szabadnak születtem, te rabnak. A szavakba születtem én nagyra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése